Az előző bejegyzésekben leírt próbálkozásaimból okulva idén már határozottabban, és részletesebben kidolgozott felkészítési tervvel vágtam bele az újabb operalátogatás megszervezésébe. Az osztály, amelyik - illetve amelyiknek nagyjából a fele - eljött, 11. évfolyamos, és ugyanabba az iskolába jár, mint a korábbi hasonló foglalkozásaim részvevői. Az osztályfőnökük magyartanár, és már vitte őket több kulturális programra, így operába is.
Az első fázis ezúttal is az előadást megelőző héten, tanórán tartott foglakozás volt. Az első feladat, az elmúlt alkalomhoz hasonlóan, ezúttal is az volt, hogy a tanulóknak le kellett írniuk azt a néhány dolgot, ami elsőre eszükbe jut az opera szó hallatán. Az eredményeket csoportokba rendezve írtam fel a táblára.
Egészen meglepő lett az eredmény: a táblára felkerült szavak, szókapcsolatok jelentős része, nagyjából a fele nem konkrét előadáshoz, élményhez kapcsolódott, hanem valamilyen külsőségről, az Operaházról, a nézők ruhájáról, koráról szólt. Az ezt követő rövid beszélgetésben erre fel is hívtam a figyelmüket. Néhány szó ismét esett arról, hogy az opera fontos alkotóeleme a színház, és hogy ne várjanak realista színpadra állítást.
Ezután sor került a második feladatra, amit itt próbáltam ki először. Célja a művészeti alkotások feldolgozásának, értelmezésének elősegítése, az alkalmazott módszer pedig a kooperatív technikák közül már bizonyára sokak számára ismerős fürtábra. Az osztályt három részre osztottam, minden csoport kapott egy-egy hatalmas méretű papírt, aminek a közepére egy-egy szövegrészlet volt ragasztva Puskin Anyeginjéből. Ezeket a részleteket úgy választottam, hogy mind a három illeszkedjék az operaelőadás egy-egy felvonásának szimbólumaihoz, érzésvilágához, hangulatához. A diákoknak a szövegrészlettel kapcsolatos gondolataikból, asszociációikból kellett létrehozni a fürtábrát.
A feladat megoldása számomra csak részsikernek tűnt (bár az osztályfőnök nagyon elégedett volt, és a gyerekek is élvezték - észre sem vették, hogy kicsöngettek, még öt percig dolgoztak, amíg nem szóltam nekik). Miért nem voltam mégsem elégedett? Azért, mert a csoportok nagyon nehezen engedték szabadjára a fantáziájukat, sokáig megmaradtak az idézetben szereplő konkrétumoknál. Az egyik csoport végig így dolgozott, a másik kettő valamennyire elindult a képi, szimbolikus gondolkodás felé, ugyanakkor legközelebb biztosan máshogy csinálnám a feladatot, talán a darabban szereplő színek (zöld, vörös, fehér, fekete, arany) lehetséges jelentéseiből kellene fürtábrát készíteni.
Ezután sor került az előadás megtekintésére. Felhívtam a diákok figyelmét arra, hogy az előadás előtt egy órával operaismertető előadást hallgathatnak meg az Operaházban, amire nagy örömömre többen is eljöttek. Külön szerencsénk volt, hogy az ismertetést ezúttal a darab rendezője, Kovalik Balázs tartotta, aki élvezetes stílusa, rendkívüli műveltsége, no meg a darabhoz való személyes kötődése révén nagy élményt nyújtott a diákjaimnak.
Az előadás szünetében ismét beszélgettünk a fiatalokkal, többségében itt is pozitív véleményekkel találkozhattam (volt, aki azt mondta, nem teljesen érti, de valószínűleg az ő hibája, mivel akik voltak az ismertetőn, azok értették). Egy lány azt mondta, egészen libabőrös lett, olyan szép volt, és a tanárnő is azt mondta, nem is gondolta volna, hogy ilyen jó lesz az előadás (utóleg megosztotta velem, hogy a szimbolikus rendezések a kedvencei).
Zárásként még egy megjegyzés: talán úgy tűnik a soraimból, hogy az operanépszerűsítés könnyű dolog, mivel szinte mindig sikerrel jártam, de azért ennél sokkal összetettebbnek tartom ezt a kérdést. Egyrészt azért, mert ebben az esetben egy nagyon jó iskola átlagosnál műveltebb tanulói vettek részt a foglalkozásaimról, másrészt mert még így is iszonyatos munka megszervezni, hogy mikor jöjjenek el, ki tud eljönni, mikor tarthatok foglalkozást. Tehát maga a megszervezés is rengeteg dologgal jár, amit nem részleteztem, mert úgy vélem, nem tartozik szorosan a tárgyhoz. De nagy örömöt okozott, és további hasonló tevékenységre biztat az a tény, hogy a fiatalok elképesztően nyitottak, érdeklődőek, és azt hiszem, ez a korosztály még nem bástyázta körül magát azokkal a világnézeti és egyéb panelekkel, amelyek a felnőtt és az idősebb korosztály számára megnehezíti a művészeti befogadást, mivel egy-egy jó előadás fölforgathatja kialakult világképüket. Ezért én mindenképpen a középiskolásokra irányítom a figyelmem, és erre ösztönözném a sokat támadott "modern" művészeti törekvések képviselőit is.
2010. május 6., csütörtök
Operanépszerűsítés kezdő szinten II.
A nagyon sikeres Anyegin-megtekintés folytatása volt bő másfél hónappal később egy újabb operalátogatás. Ezúttal a Fidelióra került sor, mivel az előző alkalommal élénken érdeklődő fiú azt kérte, nézzünk ismét Kovalik Balázs-rendezést (ami ellen - a művész nagy tisztelőjeként - nem tiltakoztam). Ő maga szervezte meg, hogy kik jönnek el az iskolából a darabra, én csak a jegyekért mentem el, és természetesen elkísértem őket az előadásra.
Mivel ez az operalátogatás nem iskolai keretek között ment végbe, sajnos semmilyen módon nem kerülhetett sor előzetes felkészítésre. Kissé aggódtam, mivel a Fideliót én már "haladó szintű" előadásnak tartom, azt gondolom, hogy az átlagdiákénál (de talán az átlagfelnőtténél is) magasabb szintű értelmezési készségeket kíván. Ugyanakkor egy nagyon erős, nagy hatású előadásról van szó, amin garantáltan nem unatkozik egy percig sem az ember (szubjektív megjegyzés: nekem ez a kedvenc előadásom az Operaházból). Nehezíti a helyzetet azonban az, hogy a nézők egy része mindig felháborodik a darabon, ha jóindulatú vagyok, azt mondom, valószínűleg azért, mert félreértik.
Ezekkel a reményekkel és és kétségekkel mentem el a diákokkal a darabra (részben ugyanazok jöttek el, mint legutóbb, tehát az átlagéletkor itt is 17-18 év körül mozgott). Szünetben azután ismét kellemes meglepetések értek: az első rögtön az volt, hogy senki nem akadt a "mieink" közül, akinek különösebben negatív véleménye lett volna a darabról, netán felháborodott volna. Emellett akikkel részletesebben beszélgettem, mindannyian nagyjából értették a darab szimbolikáját, amit pedig nem, azt néhány segítő kérdés hatására sikerült értelmezni.(Fontos közbevetés, hogy az az alapelvem: ha egy tanuló tud valamit kezdeni egy művel, gondolatai vannak róla, az már sikerként könyvelendő el. Nem akarom őket egyféle, "helyes" értelmezésre szorítani, hanem igyekszem teret adni az eltérő véleményeknek. Azt hiszem, ez mindenfajta művészeti nevelésben elkerülhetetlen.) Kedves pillanat volt, amikor a diákok egymást ugratták azzal, hogy mennyire sikerült a bibliai motívumokat megérteniük.
Az előadás ismét pozitív mérleggel zárult: a diákokban jó emlékek maradtak, és nyitottnak mutatkoztak újra eljönni az Operába.
Mivel ez az operalátogatás nem iskolai keretek között ment végbe, sajnos semmilyen módon nem kerülhetett sor előzetes felkészítésre. Kissé aggódtam, mivel a Fideliót én már "haladó szintű" előadásnak tartom, azt gondolom, hogy az átlagdiákénál (de talán az átlagfelnőtténél is) magasabb szintű értelmezési készségeket kíván. Ugyanakkor egy nagyon erős, nagy hatású előadásról van szó, amin garantáltan nem unatkozik egy percig sem az ember (szubjektív megjegyzés: nekem ez a kedvenc előadásom az Operaházból). Nehezíti a helyzetet azonban az, hogy a nézők egy része mindig felháborodik a darabon, ha jóindulatú vagyok, azt mondom, valószínűleg azért, mert félreértik.
Ezekkel a reményekkel és és kétségekkel mentem el a diákokkal a darabra (részben ugyanazok jöttek el, mint legutóbb, tehát az átlagéletkor itt is 17-18 év körül mozgott). Szünetben azután ismét kellemes meglepetések értek: az első rögtön az volt, hogy senki nem akadt a "mieink" közül, akinek különösebben negatív véleménye lett volna a darabról, netán felháborodott volna. Emellett akikkel részletesebben beszélgettem, mindannyian nagyjából értették a darab szimbolikáját, amit pedig nem, azt néhány segítő kérdés hatására sikerült értelmezni.(Fontos közbevetés, hogy az az alapelvem: ha egy tanuló tud valamit kezdeni egy művel, gondolatai vannak róla, az már sikerként könyvelendő el. Nem akarom őket egyféle, "helyes" értelmezésre szorítani, hanem igyekszem teret adni az eltérő véleményeknek. Azt hiszem, ez mindenfajta művészeti nevelésben elkerülhetetlen.) Kedves pillanat volt, amikor a diákok egymást ugratták azzal, hogy mennyire sikerült a bibliai motívumokat megérteniük.
Az előadás ismét pozitív mérleggel zárult: a diákokban jó emlékek maradtak, és nyitottnak mutatkoztak újra eljönni az Operába.
2010. február 13., szombat
Operanépszerűsítés kezdő szinten
Kezdjük az önkritikával: a "kezdő szinten" jelen esetben nem azt jelenti, hogy olyanok számára készült a népszerűsítő program, akik még soha nem találkoztak az opera műfajával. Nem, itt és most saját első szárnypróbálgatásaimról fogok beszámolni, konkrétan arról az esetről, amikor - szűk egy évvel ezelőtt - elvittem egy budapesti elitgimnázium magyarfakultációsait az Operaház Anyegin című előadására.
Hogy miért az Anyegint választottam, annak számos oka van. Az egyik legfontosabb az, hogy mivel a darab egy irodalmi művön alapul, ráadásul olyan irodalmi művön, ami középiskolai kötelező olvasmány, azt gondoltam, a magyartanárokat könnyebb meggyőznöm arról, hogy érdemes erre a darabra elvinni a diákjaikat, valamint szívesebben áldoznak fel egy tanórát arra, hogy megtartsam a magam kis felkészítését. A második fő ok, hogy a darabot mind színrevitelében, mind zenéjében alkalmasnak találtam népszerűsítésre, mivel a szó klasszikus értelmében vett szép előadásról van szó, ami kellően elgondolkodtató, de nem túlságosan bonyolult. Harmadrészt egy hátsó szándék is vezetett a darabválasztásnál: azt gondoltam, ebben a darabban az a fajta operajátszás jelenik meg, ami Magyarországon még sokak számára szokatlan, de amely éppen az - egyébként operába viszonylag ritkán járó - tizenéves korosztály tetszését nyerheti el. Adva volt tehát egy idegenkedéssel kezelt előadásmód, és egy a hagyományos opera iránt idegenkedő réteg, amelyek nagyszerűen egymásra találhatnának - gondoltam. A tapasztalatok később nagyban megerősítették ezt a feltételezésemet (sőt...).
Kis szervezési és egyéb bizonytalanságok miatt végül nem tudtam olyan részletesen kidolgozott foglalkozástervvel előállni, mint ahogyan szerettem volna. Egyetlen feladatot készítettem, a többi időt a beszélgetésnek kellett kitöltenie. Ez a feladat a következő volt: a diákok kapnak három-három kis papírlapot, amire föl kell írniuk egy-egy dolgot, ami először eszükbe jut az opera szó hallatán. Ezzel az előzetes tapasztalataikat, elvárásaikat kívántam felmérni, egyrészt hogy le tudjam építeni azokat az előzetes elvárásokat, amelyekről tudtam, hogy nem fognak a darabban teljesülni (pl. realista díszlet), másrészt el tudjak tompítani olyan félelmeket, amelyek megint csak nem jogosak jelen előadás esetében (l. "az opera az, amikor kövér emberek állnak és énekelnek nagyon hosszan").
Ahogyan az várható volt, a legtöbb válasz a zenével kapcsolatban érkezett, emellett előfordult néhány a színházról, a külsőségekről, és néhányan egy-egy zeneszerzőt vagy műcímet is írtak. A beszélgetést már ezek alapján kezdtem meg: felhívtam a figyelmüket, hogy az operában a színház is fontos, de a színház nem csupán annyit jelent, hogy szép korhű jelmezekben és díszletek között zajlanak az események. Beszélgettünk egy kicsit a modern színházról, a minimál-díszletekről, arról, hogy a szereplőkre, az ő cselekedeteikre, az emberi tényezőkre irányítódik a figyelem. Nagy örömömre ebbe a csoport tanára is bekapcsolódott, saját színházi élményeiről beszélt.
Amikor mindent elmondtam, amit terveztem, megkérdeztem a csoportot, van-e kérdésük, mivel sokan egyáltalán nem szólaltak még meg. Egy fiú jelentkezett, kérdezett szereposztásról, rendezőről stb., én igyekeztem néhány művészről olyasmit mondani, amiről esetleg már hallhattak (például a Lenszkijt éneklő Brickner Szabolcs versenygyőzelme, vagy Kovalik Balázs rendező legutóbbi premierje, a Fidelio, amiről sokat cikkeztek a lapok, mivel megosztotta a közönséget), de ebben nem jártam sok sikerrel: valószínűleg ezek a diákok nem nagyon olvasnak kulturális híreket.
Ezután következett az előadás. Sajnos nem tudtam a darab elejétől ott lenni, de az első szünetre már odaértem, és igyekeztem kifaggatni a gyerekeket az élményeikről. A lányok részéről kaptam néhány félénk "tetszik, csak nem mindent értek" választ, majd összetalálkoztam a fiúval, aki korábban a szereposztásról érdeklődött. Ezt a párbeszédet próbálom idézni, mivel szimptomatikusnak tartom a fiataloknak a művészethez való viszonyulása tekintetében:
- Hogy tetszik az előadás?
- Nekem nagyon tetszik!
- Tényleg? Ennek örülök. És nem érzed néha úgy, hogy valami nem világos, és ez zavar?
- Hát SZIMBÓLUMOKAT HASZNÁL! - válaszolta a fiú nagyjából olyan hangon, mintha teljesen őrült elképzelés lenne, hogy valaki nem érti meg az előadás jelrendszerét.
Ennek a válasznak azért is örültem nagyon, mert a darab a közönség egy részében erős ellenérzést váltott ki, ami nagyrészt az értetlenségből fakadt. Ezzel szemben a fiatalokat egyetlen pillanatig sem zavarta, hogy Tatjanának nincs ágya, íróasztala, nagy mértékben értették a darab látványvilágát.
A legjobb az volt az egészben, hogy
1. az említett fiú előadás után megkért, vigyem el még őket ugyanennek a rendezőnek más darabjaira.
2. a tanárnő azt mondta, nagyon jó, érdekes, látványos előadás volt, ilyet szervezhetek máskor is.
3. néhány héttel az előadás után, mikor az iskola egy másik tanárával beszéltem, ő azt mesélte, hogy folyton azt hallja mindenkitől, mennyire jó volt az Anyegin az operában.
Folytatása következik!
Hogy miért az Anyegint választottam, annak számos oka van. Az egyik legfontosabb az, hogy mivel a darab egy irodalmi művön alapul, ráadásul olyan irodalmi művön, ami középiskolai kötelező olvasmány, azt gondoltam, a magyartanárokat könnyebb meggyőznöm arról, hogy érdemes erre a darabra elvinni a diákjaikat, valamint szívesebben áldoznak fel egy tanórát arra, hogy megtartsam a magam kis felkészítését. A második fő ok, hogy a darabot mind színrevitelében, mind zenéjében alkalmasnak találtam népszerűsítésre, mivel a szó klasszikus értelmében vett szép előadásról van szó, ami kellően elgondolkodtató, de nem túlságosan bonyolult. Harmadrészt egy hátsó szándék is vezetett a darabválasztásnál: azt gondoltam, ebben a darabban az a fajta operajátszás jelenik meg, ami Magyarországon még sokak számára szokatlan, de amely éppen az - egyébként operába viszonylag ritkán járó - tizenéves korosztály tetszését nyerheti el. Adva volt tehát egy idegenkedéssel kezelt előadásmód, és egy a hagyományos opera iránt idegenkedő réteg, amelyek nagyszerűen egymásra találhatnának - gondoltam. A tapasztalatok később nagyban megerősítették ezt a feltételezésemet (sőt...).
Kis szervezési és egyéb bizonytalanságok miatt végül nem tudtam olyan részletesen kidolgozott foglalkozástervvel előállni, mint ahogyan szerettem volna. Egyetlen feladatot készítettem, a többi időt a beszélgetésnek kellett kitöltenie. Ez a feladat a következő volt: a diákok kapnak három-három kis papírlapot, amire föl kell írniuk egy-egy dolgot, ami először eszükbe jut az opera szó hallatán. Ezzel az előzetes tapasztalataikat, elvárásaikat kívántam felmérni, egyrészt hogy le tudjam építeni azokat az előzetes elvárásokat, amelyekről tudtam, hogy nem fognak a darabban teljesülni (pl. realista díszlet), másrészt el tudjak tompítani olyan félelmeket, amelyek megint csak nem jogosak jelen előadás esetében (l. "az opera az, amikor kövér emberek állnak és énekelnek nagyon hosszan").
Ahogyan az várható volt, a legtöbb válasz a zenével kapcsolatban érkezett, emellett előfordult néhány a színházról, a külsőségekről, és néhányan egy-egy zeneszerzőt vagy műcímet is írtak. A beszélgetést már ezek alapján kezdtem meg: felhívtam a figyelmüket, hogy az operában a színház is fontos, de a színház nem csupán annyit jelent, hogy szép korhű jelmezekben és díszletek között zajlanak az események. Beszélgettünk egy kicsit a modern színházról, a minimál-díszletekről, arról, hogy a szereplőkre, az ő cselekedeteikre, az emberi tényezőkre irányítódik a figyelem. Nagy örömömre ebbe a csoport tanára is bekapcsolódott, saját színházi élményeiről beszélt.
Amikor mindent elmondtam, amit terveztem, megkérdeztem a csoportot, van-e kérdésük, mivel sokan egyáltalán nem szólaltak még meg. Egy fiú jelentkezett, kérdezett szereposztásról, rendezőről stb., én igyekeztem néhány művészről olyasmit mondani, amiről esetleg már hallhattak (például a Lenszkijt éneklő Brickner Szabolcs versenygyőzelme, vagy Kovalik Balázs rendező legutóbbi premierje, a Fidelio, amiről sokat cikkeztek a lapok, mivel megosztotta a közönséget), de ebben nem jártam sok sikerrel: valószínűleg ezek a diákok nem nagyon olvasnak kulturális híreket.
Ezután következett az előadás. Sajnos nem tudtam a darab elejétől ott lenni, de az első szünetre már odaértem, és igyekeztem kifaggatni a gyerekeket az élményeikről. A lányok részéről kaptam néhány félénk "tetszik, csak nem mindent értek" választ, majd összetalálkoztam a fiúval, aki korábban a szereposztásról érdeklődött. Ezt a párbeszédet próbálom idézni, mivel szimptomatikusnak tartom a fiataloknak a művészethez való viszonyulása tekintetében:
- Hogy tetszik az előadás?
- Nekem nagyon tetszik!
- Tényleg? Ennek örülök. És nem érzed néha úgy, hogy valami nem világos, és ez zavar?
- Hát SZIMBÓLUMOKAT HASZNÁL! - válaszolta a fiú nagyjából olyan hangon, mintha teljesen őrült elképzelés lenne, hogy valaki nem érti meg az előadás jelrendszerét.
Ennek a válasznak azért is örültem nagyon, mert a darab a közönség egy részében erős ellenérzést váltott ki, ami nagyrészt az értetlenségből fakadt. Ezzel szemben a fiatalokat egyetlen pillanatig sem zavarta, hogy Tatjanának nincs ágya, íróasztala, nagy mértékben értették a darab látványvilágát.
A legjobb az volt az egészben, hogy
1. az említett fiú előadás után megkért, vigyem el még őket ugyanennek a rendezőnek más darabjaira.
2. a tanárnő azt mondta, nagyon jó, érdekes, látványos előadás volt, ilyet szervezhetek máskor is.
3. néhány héttel az előadás után, mikor az iskola egy másik tanárával beszéltem, ő azt mesélte, hogy folyton azt hallja mindenkitől, mennyire jó volt az Anyegin az operában.
Folytatása következik!
2010. február 9., kedd
Pastorale
Mint minden évben, a Zuglói Szent István Zeneház (Budapest, XIV., Columbus u. 11.) idén is megrendezi 7-14 éves korú gyerekeknek (és persze szüleinknek) szóló hangversenysorozatát. Az előadások kezdési ideje a megjelölt hétvégéken szombat 16:00, vasárnap 10:30 és 16:00. Időpontok és program:
Február 13-14. Várak és kolostorok
Zenés kalandozás a középkorban.
Március 20-21. "Egy ilyen feleség! Óh örömünnep!"
Donizetti: Don Pasquale
Április 17-18. Billentyűs hangszerek parádéja
Orgona, csemballó, fortepiano, zongora és társaik.
Május 15-16. "Elment a madárka idegen országba"
Moldvai és gyimesi csángómagyar zene és tánc.
Az első három hangverseny helyszíne a Zeneház, a negyediké az Állatkert. Jegyek és bérletek a Zeneházban kaphatók, hétköznap 16:00-20:00 óra között.
Sajnos nem tudtam beilleszteni a szórólapot, de ezen az oldalon alul megtalálható:
http://www.szentistvanzene.hu/page.php?id=1
Még részletesebben:
http://www.musicahistorica.hu/Pastorale_2010.pdf
Február 13-14. Várak és kolostorok
Zenés kalandozás a középkorban.
Március 20-21. "Egy ilyen feleség! Óh örömünnep!"
Donizetti: Don Pasquale
Április 17-18. Billentyűs hangszerek parádéja
Orgona, csemballó, fortepiano, zongora és társaik.
Május 15-16. "Elment a madárka idegen országba"
Moldvai és gyimesi csángómagyar zene és tánc.
Az első három hangverseny helyszíne a Zeneház, a negyediké az Állatkert. Jegyek és bérletek a Zeneházban kaphatók, hétköznap 16:00-20:00 óra között.
Sajnos nem tudtam beilleszteni a szórólapot, de ezen az oldalon alul megtalálható:
http://www.szentistvanzene.hu/page.php?id=1
Még részletesebben:
http://www.musicahistorica.hu/Pastorale_2010.pdf
Bevezetés 2.
Hosszú kihagyás után most végre tényleg elkezdek rendszeresen írni a blogra. Most még egy kis kiegészítést írnék a bevezetéshez, megmagyarázom, milyen címkéket fogok használni, hogy mindenki könnyen megtalálja, amit keres.
Az írásaim két fő típusa az ajánló és a beszámoló lesz. Az ajánló egy jövőbeli programra hívja fel a figyelmet, általában röviden, különösebb részletezés nélkül (akár olyan programról is írhatok ajánlót, amit nem láttam, mert például még egyetlen előadás sem volt belőle, de bízom a szervező intézményben / műsorvezetőben / előadóban stb.) A beszámoló ellenben egy program részletesebb elemzését tartalmazza, természetesen a művészetnépszerűsítés, -ismertetés szempontjából (ide kerül a saját szervezésű foglalkozások leírása, az azokon szerzett tapasztalatok összegzése is). E kettő mellett létezik a kedvezmény címke, amely nem konkrét program, hanem valamilyen általánosabb, például egy intézményhez kötött lehetőség gyerekek / fiatalok / diákok / csoportok számára (sokan foglaljuk imáinkba azt a személyt, aki a MűPa-diákjegyet kitalálta! :) ).
Életkor szerint három kategóriába sorolom a programokat. Elsődleges lesz természetesen a saját tevékenységem célcsoportját képező középiskolás korosztály, az őket érintő eseményeket az ifjúsági címke jelöli, de fontosnak tartom a más korcsoportok számára tartott előadások irányába való kitekintést, így lesz gyerek és felnőtt kategória is.
Az egyes művészeti ágaknak megfelelően is lesznek címkék (pl. zene, színház, irodalom stb.), az írások tárgyát képező programok típusa szerint pedig lesz előadás, ismertető (ahol a magyarázat nagyobb részt foglal el, mint a konkrét művészeti esemény), és keresztmetszet (valamely hosszabb mű részleteinek előadása magyarázatokkal, átkötő szöveggel). Háttér címke alatt a művészetnépszerűsítés (-oktatás/-ismertetés stb.) elméleti anyagairól írok, ez afféle könyvajánló lesz (helyenként egy-egy konferencia, előadás és hasonlók is előkerülnek majd).
Mivel sok fiatal úgy jut el leggyakrabban valamilyen művészeti eseményre, hogy a tanára azért viszi el, mert az előadás kapcsolódik a tanórák anyagához, lesz tananyag és ajánlott olvasmány címke is (attól függően, a darb mennyire szorosan kötődik az iskolában tanultakhoz).
Ennyit egyelőre, hamarosan következik az érdemi rész. Továbbra is szeretettel fogadom, ha valaki beszámol a saját tapasztalatairól!
2009. október 8., csütörtök
Köszöntő
Kedves Olvasó!
Ezennel megnyitom a blogomat. Ahogyan az a címéből is sejthető, elsősorban azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni, hogyan tudjuk a tizenéves korosztálynak mi, többé-kevésbé idősebbek megmutatni, hogy a művészet valami olyan csodálatos dolog, amire nekik is szükségük van. Gondolom, sokan foglalkoznak ilyesmivel, ezért az a célom ezzel a bloggal, hogy számukra kapcsolatteremtési lehetőség hozzak létre. Tehát nem én akarom "osztani az észt", ezt már csak életkoromból és az eddigi tapasztalataimból (illetve azok hiányából) kifolyólag sem tehetném meg, hanem mindenkit arra biztatok, hogy írja meg a személyes tapasztalatait, tegye föl a kérdéseit a témában, akár hozzászólásban, akár küldje el nekem. Hozzuk létre együtt ezt a blogot, segítsük egymást ebben a szép feladatban!
Magamról
Végzős egyetemista vagyok, remélhetőleg magyartanár lesz belőlem. A művészetpedagógiával, illetve a művészetnépszerűsítéssel néhány éve kezdtem foglalkozni, először azzal a kérdéssel, hogyan lehet megmutatni az egyes művészeti ágak összefüggéseit a diákoknak. Tavaly már több konferenciát is hallgattam a témával kapcsolatban, idén tavasszal pedig megcsináltam az első foglalkozást, amelyben egy középiskolás csoportot készítettem fel egy operaelőadás megtekintésére (erről később bővebben is szándékozom írni). Szívügyem az opera, ezért lehet, hogy ezzel egy kicsit gyakran fogok itt foglalkozni, de remélem, majd írnak ide mások is, akik ellensúlyoznak. :)
És amit szeretnék itt, a blogon: elsősorban esetleírásokat, személyes tapasztalatokat, aztán ifjúsági előadásokról való beszámolót, ajánlót, a felkészítések során felhasznált feladatok leírását, könyv- és cikkajánlókat stb. Természetesen én is fogok hamarosan ilyeneket írni, de akár már most is küldhet bárki. Remélhetőleg egy nagyon kedves barátnőm, aki színjátszókört tart, be fog számolni az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól.
Mindenkinek jó olvasást, írást, és persze tanítást kívánok!
Ezennel megnyitom a blogomat. Ahogyan az a címéből is sejthető, elsősorban azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni, hogyan tudjuk a tizenéves korosztálynak mi, többé-kevésbé idősebbek megmutatni, hogy a művészet valami olyan csodálatos dolog, amire nekik is szükségük van. Gondolom, sokan foglalkoznak ilyesmivel, ezért az a célom ezzel a bloggal, hogy számukra kapcsolatteremtési lehetőség hozzak létre. Tehát nem én akarom "osztani az észt", ezt már csak életkoromból és az eddigi tapasztalataimból (illetve azok hiányából) kifolyólag sem tehetném meg, hanem mindenkit arra biztatok, hogy írja meg a személyes tapasztalatait, tegye föl a kérdéseit a témában, akár hozzászólásban, akár küldje el nekem. Hozzuk létre együtt ezt a blogot, segítsük egymást ebben a szép feladatban!
Magamról
Végzős egyetemista vagyok, remélhetőleg magyartanár lesz belőlem. A művészetpedagógiával, illetve a művészetnépszerűsítéssel néhány éve kezdtem foglalkozni, először azzal a kérdéssel, hogyan lehet megmutatni az egyes művészeti ágak összefüggéseit a diákoknak. Tavaly már több konferenciát is hallgattam a témával kapcsolatban, idén tavasszal pedig megcsináltam az első foglalkozást, amelyben egy középiskolás csoportot készítettem fel egy operaelőadás megtekintésére (erről később bővebben is szándékozom írni). Szívügyem az opera, ezért lehet, hogy ezzel egy kicsit gyakran fogok itt foglalkozni, de remélem, majd írnak ide mások is, akik ellensúlyoznak. :)
És amit szeretnék itt, a blogon: elsősorban esetleírásokat, személyes tapasztalatokat, aztán ifjúsági előadásokról való beszámolót, ajánlót, a felkészítések során felhasznált feladatok leírását, könyv- és cikkajánlókat stb. Természetesen én is fogok hamarosan ilyeneket írni, de akár már most is küldhet bárki. Remélhetőleg egy nagyon kedves barátnőm, aki színjátszókört tart, be fog számolni az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól.
Mindenkinek jó olvasást, írást, és persze tanítást kívánok!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)