Operanépszerűsítés középhaladó szinten

Az előző bejegyzésekben leírt próbálkozásaimból okulva idén már határozottabban, és részletesebben kidolgozott felkészítési tervvel vágtam bele az újabb operalátogatás megszervezésébe. Az osztály, amelyik - illetve amelyiknek nagyjából a fele - eljött, 11. évfolyamos, és ugyanabba az iskolába jár, mint a korábbi hasonló foglalkozásaim részvevői. Az osztályfőnökük magyartanár, és már vitte őket több kulturális programra, így operába is.

Az első fázis ezúttal is az előadást megelőző héten, tanórán tartott foglakozás volt. Az első feladat, az elmúlt alkalomhoz hasonlóan, ezúttal is az volt, hogy a tanulóknak le kellett írniuk azt a néhány dolgot, ami elsőre eszükbe jut az opera szó hallatán. Az eredményeket csoportokba rendezve írtam fel a táblára.
Egészen meglepő lett az eredmény: a táblára felkerült szavak, szókapcsolatok jelentős része, nagyjából a fele nem konkrét előadáshoz, élményhez kapcsolódott, hanem valamilyen külsőségről, az Operaházról, a nézők ruhájáról, koráról szólt. Az ezt követő rövid beszélgetésben erre fel is hívtam a figyelmüket. Néhány szó ismét esett arról, hogy az opera fontos alkotóeleme a színház, és hogy ne várjanak realista színpadra állítást.

Ezután sor került a második feladatra, amit itt próbáltam ki először. Célja a művészeti alkotások feldolgozásának, értelmezésének elősegítése, az alkalmazott módszer pedig a kooperatív technikák közül már bizonyára sokak számára ismerős fürtábra. Az osztályt három részre osztottam, minden csoport kapott egy-egy hatalmas méretű papírt, aminek a közepére egy-egy szövegrészlet volt ragasztva Puskin Anyeginjéből. Ezeket a részleteket úgy választottam, hogy mind a három illeszkedjék az operaelőadás egy-egy felvonásának szimbólumaihoz, érzésvilágához, hangulatához. A diákoknak a szövegrészlettel kapcsolatos gondolataikból, asszociációikból kellett létrehozni a fürtábrát.
A feladat megoldása számomra csak részsikernek tűnt (bár az osztályfőnök nagyon elégedett volt, és a gyerekek is élvezték - észre sem vették, hogy kicsöngettek, még öt percig dolgoztak, amíg nem szóltam nekik). Miért nem voltam mégsem elégedett? Azért, mert a csoportok nagyon nehezen engedték szabadjára a fantáziájukat, sokáig megmaradtak az idézetben szereplő konkrétumoknál. Az egyik csoport végig így dolgozott, a másik kettő valamennyire elindult a képi, szimbolikus gondolkodás felé, ugyanakkor legközelebb biztosan máshogy csinálnám a feladatot, talán a darabban szereplő színek (zöld, vörös, fehér, fekete, arany) lehetséges jelentéseiből kellene fürtábrát készíteni.

Ezután sor került az előadás megtekintésére. Felhívtam a diákok figyelmét arra, hogy az előadás előtt egy órával operaismertető előadást hallgathatnak meg az Operaházban, amire nagy örömömre többen is eljöttek. Külön szerencsénk volt, hogy az ismertetést ezúttal a darab rendezője, Kovalik Balázs tartotta, aki élvezetes stílusa, rendkívüli műveltsége, no meg a darabhoz való személyes kötődése révén nagy élményt nyújtott a diákjaimnak.

Az előadás szünetében ismét beszélgettünk a fiatalokkal, többségében itt is pozitív véleményekkel találkozhattam (volt, aki azt mondta, nem teljesen érti, de valószínűleg az ő hibája, mivel akik voltak az ismertetőn, azok értették). Egy lány azt mondta, egészen libabőrös lett, olyan szép volt, és a tanárnő is azt mondta, nem is gondolta volna, hogy ilyen jó lesz az előadás (utóleg megosztotta velem, hogy a szimbolikus rendezések a kedvencei).

Zárásként még egy megjegyzés: talán úgy tűnik a soraimból, hogy az operanépszerűsítés könnyű dolog, mivel szinte mindig sikerrel jártam, de azért ennél sokkal összetettebbnek tartom ezt a kérdést. Egyrészt azért, mert ebben az esetben egy nagyon jó iskola átlagosnál műveltebb tanulói vettek részt a foglalkozásaimról, másrészt mert még így is iszonyatos munka megszervezni, hogy mikor jöjjenek el, ki tud eljönni, mikor tarthatok foglalkozást. Tehát maga a megszervezés is rengeteg dologgal jár, amit nem részleteztem, mert úgy vélem, nem tartozik szorosan a tárgyhoz. De nagy örömöt okozott, és további hasonló tevékenységre biztat az a tény, hogy a fiatalok elképesztően nyitottak, érdeklődőek, és azt hiszem, ez a korosztály még nem bástyázta körül magát azokkal a világnézeti és egyéb panelekkel, amelyek a felnőtt és az idősebb korosztály számára megnehezíti a művészeti befogadást, mivel egy-egy jó előadás fölforgathatja kialakult világképüket. Ezért én mindenképpen a középiskolásokra irányítom a figyelmem, és erre ösztönözném a sokat támadott "modern" művészeti törekvések képviselőit is.

Operanépszerűsítés kezdő szinten II.

A nagyon sikeres Anyegin-megtekintés folytatása volt bő másfél hónappal később egy újabb operalátogatás. Ezúttal a Fidelióra került sor, mivel az előző alkalommal élénken érdeklődő fiú azt kérte, nézzünk ismét Kovalik Balázs-rendezést (ami ellen - a művész nagy tisztelőjeként - nem tiltakoztam). Ő maga szervezte meg, hogy kik jönnek el az iskolából a darabra, én csak a jegyekért mentem el, és természetesen elkísértem őket az előadásra.

Mivel ez az operalátogatás nem iskolai keretek között ment végbe, sajnos semmilyen módon nem kerülhetett sor előzetes felkészítésre. Kissé aggódtam, mivel a Fideliót én már "haladó szintű" előadásnak tartom, azt gondolom, hogy az átlagdiákénál (de talán az átlagfelnőtténél is) magasabb szintű értelmezési készségeket kíván. Ugyanakkor egy nagyon erős, nagy hatású előadásról van szó, amin garantáltan nem unatkozik egy percig sem az ember (szubjektív megjegyzés: nekem ez a kedvenc előadásom az Operaházból). Nehezíti a helyzetet azonban az, hogy a nézők egy része mindig felháborodik a darabon, ha jóindulatú vagyok, azt mondom, valószínűleg azért, mert félreértik.

Ezekkel a reményekkel és és kétségekkel mentem el a diákokkal a darabra (részben ugyanazok jöttek el, mint legutóbb, tehát az átlagéletkor itt is 17-18 év körül mozgott). Szünetben azután ismét kellemes meglepetések értek: az első rögtön az volt, hogy senki nem akadt a "mieink" közül, akinek különösebben negatív véleménye lett volna a darabról, netán felháborodott volna. Emellett akikkel részletesebben beszélgettem, mindannyian nagyjából értették a darab szimbolikáját, amit pedig nem, azt néhány segítő kérdés hatására sikerült értelmezni.(Fontos közbevetés, hogy az az alapelvem: ha egy tanuló tud valamit kezdeni egy művel, gondolatai vannak róla, az már sikerként könyvelendő el. Nem akarom őket egyféle, "helyes" értelmezésre szorítani, hanem igyekszem teret adni az eltérő véleményeknek. Azt hiszem, ez mindenfajta művészeti nevelésben elkerülhetetlen.) Kedves pillanat volt, amikor a diákok egymást ugratták azzal, hogy mennyire sikerült a bibliai motívumokat megérteniük.

Az előadás ismét pozitív mérleggel zárult: a diákokban jó emlékek maradtak, és nyitottnak mutatkoztak újra eljönni az Operába.