Operanépszerűsítés kezdő szinten

Kezdjük az önkritikával: a "kezdő szinten" jelen esetben nem azt jelenti, hogy olyanok számára készült a népszerűsítő program, akik még soha nem találkoztak az opera műfajával. Nem, itt és most saját első szárnypróbálgatásaimról fogok beszámolni, konkrétan arról az esetről, amikor - szűk egy évvel ezelőtt - elvittem egy budapesti elitgimnázium magyarfakultációsait az Operaház Anyegin című előadására.

Hogy miért az Anyegint választottam, annak számos oka van. Az egyik legfontosabb az, hogy mivel a darab egy irodalmi művön alapul, ráadásul olyan irodalmi művön, ami középiskolai kötelező olvasmány, azt gondoltam, a magyartanárokat könnyebb meggyőznöm arról, hogy érdemes erre a darabra elvinni a diákjaikat, valamint szívesebben áldoznak fel egy tanórát arra, hogy megtartsam a magam kis felkészítését. A második fő ok, hogy a darabot mind színrevitelében, mind zenéjében alkalmasnak találtam népszerűsítésre, mivel a szó klasszikus értelmében vett szép előadásról van szó, ami kellően elgondolkodtató, de nem túlságosan bonyolult. Harmadrészt egy hátsó szándék is vezetett a darabválasztásnál: azt gondoltam, ebben a darabban az a fajta operajátszás jelenik meg, ami Magyarországon még sokak számára szokatlan, de amely éppen az - egyébként operába viszonylag ritkán járó - tizenéves korosztály tetszését nyerheti el. Adva volt tehát egy idegenkedéssel kezelt előadásmód, és egy a hagyományos opera iránt idegenkedő réteg, amelyek nagyszerűen egymásra találhatnának - gondoltam. A tapasztalatok később nagyban megerősítették ezt a feltételezésemet (sőt...).

Kis szervezési és egyéb bizonytalanságok miatt végül nem tudtam olyan részletesen kidolgozott foglalkozástervvel előállni, mint ahogyan szerettem volna. Egyetlen feladatot készítettem, a többi időt a beszélgetésnek kellett kitöltenie. Ez a feladat a következő volt: a diákok kapnak három-három kis papírlapot, amire föl kell írniuk egy-egy dolgot, ami először eszükbe jut az opera szó hallatán. Ezzel az előzetes tapasztalataikat, elvárásaikat kívántam felmérni, egyrészt hogy le tudjam építeni azokat az előzetes elvárásokat, amelyekről tudtam, hogy nem fognak a darabban teljesülni (pl. realista díszlet), másrészt el tudjak tompítani olyan félelmeket, amelyek megint csak nem jogosak jelen előadás esetében (l. "az opera az, amikor kövér emberek állnak és énekelnek nagyon hosszan").

Ahogyan az várható volt, a legtöbb válasz a zenével kapcsolatban érkezett, emellett előfordult néhány a színházról, a külsőségekről, és néhányan egy-egy zeneszerzőt vagy műcímet is írtak. A beszélgetést már ezek alapján kezdtem meg: felhívtam a figyelmüket, hogy az operában a színház is fontos, de a színház nem csupán annyit jelent, hogy szép korhű jelmezekben és díszletek között zajlanak az események. Beszélgettünk egy kicsit a modern színházról, a minimál-díszletekről, arról, hogy a szereplőkre, az ő cselekedeteikre, az emberi tényezőkre irányítódik a figyelem. Nagy örömömre ebbe a csoport tanára is bekapcsolódott, saját színházi élményeiről beszélt.

Amikor mindent elmondtam, amit terveztem, megkérdeztem a csoportot, van-e kérdésük, mivel sokan egyáltalán nem szólaltak még meg. Egy fiú jelentkezett, kérdezett szereposztásról, rendezőről stb., én igyekeztem néhány művészről olyasmit mondani, amiről esetleg már hallhattak (például a Lenszkijt éneklő Brickner Szabolcs versenygyőzelme, vagy Kovalik Balázs rendező legutóbbi premierje, a Fidelio, amiről sokat cikkeztek a lapok, mivel megosztotta a közönséget), de ebben nem jártam sok sikerrel: valószínűleg ezek a diákok nem nagyon olvasnak kulturális híreket.

Ezután következett az előadás. Sajnos nem tudtam a darab elejétől ott lenni, de az első szünetre már odaértem, és igyekeztem kifaggatni a gyerekeket az élményeikről. A lányok részéről kaptam néhány félénk "tetszik, csak nem mindent értek" választ, majd összetalálkoztam a fiúval, aki korábban a szereposztásról érdeklődött. Ezt a párbeszédet próbálom idézni, mivel szimptomatikusnak tartom a fiataloknak a művészethez való viszonyulása tekintetében:
- Hogy tetszik az előadás?
- Nekem nagyon tetszik!
- Tényleg? Ennek örülök. És nem érzed néha úgy, hogy valami nem világos, és ez zavar?
- Hát SZIMBÓLUMOKAT HASZNÁL! - válaszolta a fiú nagyjából olyan hangon, mintha teljesen őrült elképzelés lenne, hogy valaki nem érti meg az előadás jelrendszerét.
Ennek a válasznak azért is örültem nagyon, mert a darab a közönség egy részében erős ellenérzést váltott ki, ami nagyrészt az értetlenségből fakadt. Ezzel szemben a fiatalokat egyetlen pillanatig sem zavarta, hogy Tatjanának nincs ágya, íróasztala, nagy mértékben értették a darab látványvilágát.

A legjobb az volt az egészben, hogy
1. az említett fiú előadás után megkért, vigyem el még őket ugyanennek a rendezőnek más darabjaira.
2. a tanárnő azt mondta, nagyon jó, érdekes, látványos előadás volt, ilyet szervezhetek máskor is.
3. néhány héttel az előadás után, mikor az iskola egy másik tanárával beszéltem, ő azt mesélte, hogy folyton azt hallja mindenkitől, mennyire jó volt az Anyegin az operában.

Folytatása következik!